A dackorszak a fejlődés velejárója és nagyon fontos fejlődési mérföldkő a gyerekek életében. Ezzel párhuzamosan a tünetei sokszor megnehezítik a szülő-gyerek kapcsolatot és a mindennapokat. Mivel változó, hogy éppen mikor indul és az is gyerekenként eltér, hogy milyen intenzitással jelentkezik, a szülők fejében rengeteg kérdés és sokszor bizonytalanság van jelen: Ez már vajon a dackorszak? Mire számítsak? Normális, hogy a gyerek gyakran ellenkezik? Meddig számít természetesnek, hogy a gyerek dacol és hisztizik? Normális, hogy a 3 vagy 4 évesem dacol? Mikor és milyen szakemberhez forduljak, ha úgy érzem nem bírom tovább?

Ezekre a kérdésekre igyekszem egy rövid összefoglalót adni, melyben nagyon gyakorlatiasan írok arról, hogy mit figyeljünk meg első körben a gyermekünkön és mikor kérjünk külső segítséget.

A dac meddig számít normálisnak?

A tipikus fejlődés része, szakkifejezéssel élve egy normatív krízis időszaka (minden gyermek életében bekövetkezik más-más intenzitással). A dackorszak valójában egy óriási fejlődési ugrást jelez, egy változás időszaka, amikor a gyerekek babakorból kisgyermekkorba lépnek át – hatalmas fejlődési ugrás ez a szociális-érzelmi fejlődés területén és a személyiség alakulását tekintve is, ezért nem szabad őket magukra hagyni!

A dacosság, ellenszegülés nagyon nagy részben életkori sajátosság. Valamelyest csökkenthetőek szülői praktikákkal, rutinok kialakításával. Az intenzívebb érzelmi kitöréseket, hisztiket illetően viszont érdemes nyitott szemmel járni.

Az érzelmi kitörések a kisgyermekek működésének velejárói 1,5 éves korban is, de ugyanúgy 3 vagy akár 6-7 éves korban is elkerülhetetlenek. Általánosságban elmondható, hogy minél fiatalabb a gyermek, annál gyakoribbak és intenzívebbek az érzelmi kitörések.

Ennek oka a különböző agyterületek érettségéből (vagy inkább éretlenségéből) fakad. Az a képesség, hogy mederbe tereljük érzelmeinket és elfogadható keretek között, egészséges módon csatornázzuk ki őket, egy nagyon komplex feladat – az agyunk tudatosságért, kontrollért felelős részéhez köthető (a homloklebenyhez). A homloklebeny érése 23-25 éves korban fejeződik be, ami szerintem jól szemlélteti, hogy milyen óriási érzelemszabályozási nehézségekkel állnak szemben a kisgyermekek.

Megfelelő támogatás hiányában nem alakulnak ki egészséges érzelemszabályozási képességek, a gyermek magára marad, ha a szülők maguk sem képesek nyugodnak maradni egy-egy érzelmi kitörés során.

Mire figyeljünk?

1. Mindenképp vegyük figyelembe a gyerek életkorát: egy 2 éves esetében sokkal gyakoribb tantrumok is elfogadhatónak számítanak, míg mondjuk az óvodáskor vége felé a napi szintű és erőteljes hisztikre már érdemes lehet nagyobb figyelmet fordítani.
   
   A 1,5-2 éves korosztály esetében az éhség, fáradtság óriási faktor lehet, ilyenkor nem annyira meglepő, hogy a gyerekek erőteljesen reagálnak. Azonban ha a szülő azt tapasztalja, hogy a gyerek fizikai és érzelmi igényei kielégítettek és emellett gyakoriak az érzelmi kitörések, akkor szintén érdemes elgondolkodni és figyelembe venni a következő intő jeleket is.
   
2. Az érzelmi kitörések intenzitása is számít: a második életévben előfordulhatnak nagyon intenzív, néha 10-20 perces érzelmi kitörések is. Azonban az olyan intenzív tantrumoknál, amikor a gyerek saját magában vagy a környezetében folyamatosan kárt tesz, harapdál, rúgdos, külső segítséggel is nehezen nyugtatható, érdemes nyitott szemmel járni.
   
   A kutatások szerint az érzelmi kitörések ideje nem jár együtt érzelemszabályozási zavarokkal, tehát a hosszú tantrumok nem feltétlenül jelzik, hogy nagyobb baj van.
   
   Az egyes tünetek önmagukban kevéssé értelmezhetőek, mindig a nagyobb képet vegyük figyelembe.
   
   
3. A kontextus sosem hagyható figyelmen kívül: a gyerekekre jellemző, hogy a szülő társaságában, az otthon biztonságában jobban elengedik magukat. Teljesen tipikusnak számító viselkedés, ha a kisgyermek bölcsőde vagy ovi után hazaérkezve mindennel ellenkezik és érzelmi kitöréseket tapasztalunk.
   
   Aggodalomra adhat okot, ha a gyerek elmúlt 3 éves és idegenek társaságában vagy nem elsődleges gondozókkal gyakrabban nyilvánul meg tantrumokban.
   
4. Van-e kiváltó oka vagy teljesen véletlenszerűnek tűnik: a legtöbb szülő tudja, hogy az éhes/szomjas/fáradt vagy túlingerelt gyerek gyakrabban ellenkezik, dacol, ami teljesen érthető viselkedés – ilyenkor nehezített az önszabályozás, ami sokszor nekünk, felnőtteknek, érett idegrendszer mellett is gondot szokott okozni.
   
   Megfigyelték azoknál a gyerekeknél, akik nagy valószínűséggel valamilyen feldolgozási zavarral vagy szabályozási nehézséggel küzdenek, hogy náluk sokkal véletlenszerűbbek a tantrumok. Ezen túl, gyakoribb az is, hogy a tevékenységek közötti váltást nagyon rosszul viselik: például felkészítés és emlékeztetés után is nagyon intenzíven reagálnak arra, hogy véget ér a játék idő és fürdés következik.
   
5. Hirtelen vagy valamelyest bejósolható a gyerek reakciója? Elgondolkodtató az is, ha a szülő gyakran tapasztalja azt, hogy a semmiből érkezett a hiszti.
   
   Itt megemlíteném, hogy a szülők gyakori telefonhasználata torzíthatja a képet. A telefon képernyőjére tapadó szülői figyelem bizonyítottan rontja a szülő gyermekre való ráhangolódásának képességét.
   
   A telefonról feltekintve sokszor félreértelmezik a gyermek jelzéseit, nem veszik észre, hogy a kisgyermek már három-négy alkalommal halkabban is próbálta felvenni a kapcsolatot a szülővel, a reakció hiányában azonban egyszer csak sírásba vagy csapkodásba torkollik a próbálkozás – ami egy teljesen adekvát jelzés a gyerektől. Ilyenkor a szülők gyakran félreértelmezik a gyerek viselkedését.
   
   A gyerek viselkedése sosem önmagában értelmezendő, figyeljük meg a saját viselkedési mintáinkat is, mielőtt komolyabb aggodalomba esnénk.

Mikor kérjünk segítséget?

Amennyiben a fenti tünetek közül többet is tapasztalunk és három hónapnál régebb óta fennállnak. És úgy érezzük, hogy nehezen tudjuk támogatni a gyerekünket, elakadtunk (például a saját gyerekkorunkban nem kaptunk megfelelő támogatást vagy a jelenlegi élethelyzetünkben nagyon megterheltek vagyunk).

Kihez fordulhatunk támogatásért?

A dackorszak okozta kisebb szülő-gyermek kommunikációs „félrecsúszásokat” nagyon gyakran orvosolhatjuk azáltal, hogy tájékozódunk arról, mi számít életkori sajátosságnak és edukáljuk magunkat.

Ehhez manapság rengeteg könyv, cikk és videókurzus elérhető, ezekkel már csak annyi a dolgunk, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy szakmailag megalapozott forrásra hivatkoznak. 🙂

A kisgyermekek érzelemszabályozása még éretlen, azonban már 1,5-2 éves kortól el tudjuk kezdeni felépíteni az alapokat, amelyekre hosszú évek során felépül majd ezen képességük. A következő nyomtatható útmutató segíthet, hogy az otthoni tevékenységekben a gyermek maga válassza ki a számára megnyugvást adó tevékenységet:

Amennyiben azt érezzük, hogy mi magunk vagyunk a kulcs, akkor is több út lehetséges. Saját önszabályozásunk is fejleszthető némi önismeret és elköteleződés segítségével. Ehhez támogatást nyújthat a népszerű (és több, mint 300 család szerint hatásos) videókurzusom. A Türelmes szülők és Triggereink című kurzus megadja az alapot ahhoz, hogy egyedül (vagy a párunkkal) elinduljunk az önismereti úton és sok-sok gyakorlati önszabályozó stratégiát tanít.

Azonban van, amikor egyedül nem tudunk kellő léptékben fejlődni és kevésnem bizonyul a videós és írásos támogatás, akkor egyéni terápia javasolt. Aki már sejti, hogy egyedül nem szeretné, vagy nem tudja pótolni az érzelemszabályozási hiányosságait és esetleg mélyebb, akár gyermekkori traumákról van szó, akkor érdemes egyéni terápiába fogni. Ehhez kérhetjük a helyi Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálat segítségét is vagy próbálkozhatunk magán úton.

A másik út, hogy egyből a szülő-gyermek kapcsolaton kezdünk dolgozni, hiszen ez nagyon szorosan kihat a gyermek érzelmi- és viselkedésszabályozására is. A 0-3 éves korosztályt tekintve sokat segíthet egy szülő-csecsemő/kisgyermek konzulenssel folytatott munka, illetve családterapeuta segítségét is kérhetjük.

Amennyiben szükséges és indokolt, ők tovább irányíthatnak minket gyermekpszichiáterhez vagy további kivizsgálásokra.

Sok esetben, például a hozzám forduló családokat tekintve is a legtöbbször az derül ki, hogy a gyermek viselkedése az életkorának megfelelő. A tipegők és még a 6, 7 évesek is sokszor elszaladgálnak, nem hallják meg elsőre, amikor szólunk, nem fogadnak szót, csapkodnak mérgükben és megütik a testvért.

Ezek mind a tipikus fejlődés részének is tekinthető viselkedésformák, de fontos tudni, hogy amellett, hogy (keretek között) elfogadjuk ezt, még nem minden viselkedés megengedhető. Ilyenkor különböző nevelési technikákkal kialakíthatunk egy olyan családi rendszert, ami minden családtagnak megfelelő lesz. Nem elég kivárni, hogy majd csak kinövi a gyerek, érdemes törekedni a családi békére úgy, hogy a gyerek nyelvét beszélve alkalmazkodunk, de megtartjuk a szülői határainkat! 🙂

Fontos, hogy a nehézségeket és problémát időben észleljük, hogy szükség esetén a gyermek minél előbb megkapja a megfelelő támogatást!

Dackorszak kisokos

A ‘Dackorszak kisokos’ egy család támogató program, több, mint videókurzus. Segít tudatosabban és nyugodtabban kezelni a gyerekekkel való élet adta kihívásokat.

Tudj meg többet ↗