Pár napja szembe jött velem egy szülő kérdez-szakértő válaszol típusú cikk, amiben az éjszakai komfort szoptatásról volt szó. A fáradt anyuka tudni szerette volna, hogy megváltoztatható-e az egyéves babájának az a szokása, hogy csakis mellre téve tud visszaaludni éjszaka. Összegyűjtöttem milyen javaslatokat kínálnak a pszichológiai kutatások által is támogatott, gyermekközpontú nevelési irányzatok.

A komfort szoptatás sokak fejében a kötődő neveléssel kapcsolódik össze, azonban nevelési irányzattól függetlenül rengetegen alkalmazzák. Nem véletlenül. Rossz érzés sírni hallani a babát, szívszorító és úgy érezzük azonnal be kell avatkoznunk, hogy megszüntessük a rossz érzését. Minden szülő így érez. A természet gondoskodott róla, hogy a fülünk ne bírja sokáig elviselni a gyerek sírását. 

Hajlamosak vagyunk reflex-szerűen felkínálni számukra a szopit, ringatást vagy a cumit. Ezzel azonban két probléma van. 

1. Kialakítunk egy rossz szokást.

Habár először nem tűnik nagy erőbefektetésnek és plusz munkának, sőt a könnyebb út az, ha azonnal megszoptatjuk (cumiztatjuk, ringatjuk, stb.) a babát, hiszen a így megnyugszik és abbamarad a sírás. 

A baj ott kezdődik, ha ez szokássá alakul. És fiatal gyerekeknél bármi nagyon könnyen szokássá alakulhat. A baba azt tanulja meg az ilyen fajta szülői válaszból, hogy “nekem akkor és csakis akkor lesz jó, akkor tudok elaludni, ha anya megszoptat vagy cumit kapok.” Erre sokan mondhatják, hogy nem megerőltető, hiszen azonnal visszaalszik a baba és az anya is fekhet vissza az ágyába. Azonban a legtöbb babánál nem lesz mindig ilyen könnyű feladat, a baba és anya alvásminőségére és egészségére nézve sem jó, ha nem tudják kipihenni magukat.

És legtöbbször csak elodázzuk az igazi megoldást, a szokásokat idővel egyre nehezebb lesz megszüntetni.

2. Nem a valódi problémára válaszolunk.

Az írásaimban sokat beszélek erről, de itt is fontos megemlíteni. Szülőként akkor teszünk jót, akkor ösztönözzük a babák kommunikációját, ha megpróbáljuk megérteni mit szeretnének mondani a sírással vagy nyöszörgéssel. 

Akkor tudjuk erősíteni az egymásba vetett bizalmat, ha partnerként tekintünk már az újszülöttekre is és figyelünk arra, amit közvetíteni akarnak felénk. 

Képzeljük el, milyen érzés lenne, ha a rossz kedvünkre, panaszkodásunkra, nyűgösségünkre vagy bármely mondandónkra a párunk felkínálna egy csésze finom teát. Nagyon kedves tőle, hogy gondoskodni próbál és jól is esik az igyekezete, azonban azt érezzük, hogy nem érti, nem próbálja megérteni mi játszódik le bennünk. Azt érezzük nem figyel ránk valójában. Hogyan érintene, hogy nem számítunk neki eléggé? Nem vagyunk elég fontosak? Nem jól közvetítjük az információt? Velünk van a baj? Valamit rosszul csinálunk?

Fura belegondolni. A RIE-nevelés és Pikler-módszer álláspontja szerint hasonló érzés lehet a gyerekeknek is, amikor a sírásukra nem reagálunk nyitottan és megértésre készen. 

Megoldás:

Az egész éjszakai szoptatás “csapdájából” van kiút. Nem célom lebeszélni róla senkit, a következőkben azoknak próbálok alternatívát kínálni, akik változtatni szeretnének. Továbbra is szem előtt tartva a baba és szülők igényeit, szükségleteit. Csakis így működhet jól a család, amiben mindenki jól érzi magát.

A következő tanácsok nem mondanak ellent egyik nevelési irányzatnak sem, de a korábbiakhoz hasonlóan leginkább a RIE és Pikler-nevelés, gyermekközpontú nevelés elveit veszem alapul. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ezeket az elveket a legfrissebb pszichológiai kutatások alátámasztják és a támogató eredmények sora napról-napra nő.

Először győződjünk meg róla, hogy nem az éhség, szomjúság, fogzás, betegség vagy bármi egyéb környezeti dolog miatt ébred-e (például meleg, hideg, hangzavar, beszűrődő fények, stb.)

1. Tervezés

Fontos, hogy először magunkban rendezzük a gondolatainkat és részletes tervet készítsünk, amihez tartani tudjuk magunkat. Magabiztosnak kell lennünk ahhoz, hogy kivitelezni tudjuk a változást. A baba megérzi rajtunk, ha egy kicsit is hezitálunk, tehát csakis akkor vágjunk bele, ha eltökéltek vagyunk és eldöntöttük mit is szeretnénk.

2. Őszinteség

Mondjuk el őszintén a babának (vagy totyogónak), hogy mit tervezünk. Vezessük végig a lépéseken és többször ismételjük el neki, hogy valamennyit megértsen belőle. A hangunkon is érezni fogja, hogy továbbra is vigyázunk rá és számíthat ránk. A szülőknek megnyugvást és önbizalmat ad, ha beszélnek a gyereknek a változásról. Napközben többször emlékeztessük, hogyan fog kinézni az éjszaka és az utolsó cumisüveg vagy szoptatás közben is többször vegyük végig, hogy fog kinézni az elalvás és az éjszakai ébredésre adott válaszunk.

Én az utolsó szoptatás után elmondom neki röviden a következő lépéseket “Ha befejezted a szopit, lekapcsoljuk a lámpát, egy kicsit még ölelkezünk a kiságy mellett, elénekelem a Bóbitát és utána beteszlek a kiságyadba. Odaadom a rongyit és utána kimegyek a szobából és neked egyedül kell elaludnod. Lehet, hogy nehéz lesz, de menni fog. Ha este fölébrednél, akkor próbálj meg egyedül visszaaludni. Ha nagyon nem megy akkor szólj hangosan és bejövök segíteni.”

Utána pedig minden lépés előtt szólok mi fog következni. Ez lehet, hogy túlzásnak vagy fölöslegesnek hangzik, de legtöbbször elfogadja és látszik rajta, hogy próbálkozik. Máskor (mostanában már ritkán) nagyon nem akar egyedül maradni, olyankor megkérdezem, hogy szeretné-e ha maradnék amíg elalszik és ha igen a válasz, akkor mellette maradok. 

Fontos, hogy mindkét félnek (vagy inkább az egész családnak) működjön az éjszakai rutin. Ha úgy látjuk, hogy jobban aludna, ha egyedül hagynánk, akkor fontos, hogy tartsuk magunkat az elhatározásunkhoz és mondjuk el a babának is, hogy miért gondoljuk fontosnak a döntésünket. 

3. Fokozatosság

Minden baba más, de a legtöbb babánál jól működik, ha fokozatosan vezetjük be a változásokat. Ha eddig egy éjszaka alatt 3-4-szer is felkelt szopizni, akkor először elég, ha egyszer alszik vissza egyedül (a támogatásunkkal).

4. Mantra

Legyen egy pár mondatból álló “mondókánk”, amivel az éjszakai ébredésekkor emlékeztetjük a babát, hogy alvás idő van. Olyan mondatokat fogalmazzunk meg, amelyekkel biztosítjuk a babát arról, hogy figyelünk rá és támogatjuk, de világossá tesszük, hogy amit szeretne az most nem elérhető. 

Fontos meghallani, hogy mit szeretne. Amikor kimondjuk ezeket a szavakat (szopizás, tej, cumi, ahogy az adott baba ismeri az alvókáját) a baba valószínűleg sírni fog, néha hangosabban. Ez érthető, hiszen nagyon nehéz megváltoztatni a szokásainkat, főleg, ha azok nagymértékű megnyugvást adnak neki. 

A sírás kommunikáció, ezt ne felejsük el. Ha tényleg figyelünk a babára és a mondatainkkal mélyen kapcsolódni tudunk, akkor a sírás egyfajta terápia. A gyerekek ezt használják arra, hogy feldolgozzák a történteket, kiadják magukból a szomorúságot, félelmet az ismeretlentől és közben küzdenek, igyekeznek elfogadni. Ha támogatjuk őket, próbálkozni fognak és menni fog nekik.

Sírásnál jusson eszünkbe, hogy ez nem vészhelyzet, hanem az egészséges kommunikáció egy példája. Támogatjuk a gyereket és ott vagyunk számukra támasznak. Kisírhatják magukat a vállunkon. 

Innentől nem aggódóan és sajnálattal próbáljuk őket vigasztalni, hanem őszinte bizalommal, támogatással és kommunikációval.

“Hallom, hogy sírsz. Szopizni szeretnél, hogy vissza tudj aludni. Nagyon nehéz egyedül elaludni, de neked menni fog! Szeretlek.”

5. Kitartás

Minden területen szükség van kitartásra, ez sem kivétel. Bízzunk bennük és egy kicsit helyezzük magunkat a megfigyelő szerepébe. Engedjük meg, hogy a babák maguk is tegyenek a jó alvásuk érdekében. Képesek rá, csak hagynunk kell őket érvényesülni. 

Néha simogassuk őket kicsit és halk, nyugodt hangon beszéljünk hozzájuk, mondjuk el a mantránkat és bízzunk bennük. Látni fogjuk, hogy lesz eredménye. 

Útravaló

Ezzel a nehéz és elsőre kicsit félelmetes elhatározással javulni tud a baba és mama alvása is, erősödik a kapocs kettőjük között, mindketten magabiztosabbak lesznek. 

Sőt, az apuka is bevonható a folyamatba (amennyiben szeretne segíteni). Nálunk nagyon nehéz volt megváltoztatni Samunak azt a szokását, hogy csakis velem legyen hajlandó elaludni. De fontosnak éreztük, hogy elfogadja a páromat is. Az apával elalvás ellen hevesen tiltakozott először és mindenki számára nehéz időszak volt. Nagyon sírt, amikor azt hallotta a páromtól, hogy “Tudom, hogy hiányzik anya, de most én vagyok itt veled. Sírjál nyugodtan, ha szeretnél.” 

Ezután a hangos sírás általában csak pár percig tartott, majd elkezdett megnyugodni. A megnyugvás után párszor megint eszébe jutott, hogy velem szeretne lenni és kezdődött minden az elejétől. Az érzelmi hullámvasút az első jó pár alkalommal minimum fél óra, de sokszor egy óra is volt. A fentieket alkalmazva azonban viszonylag hamar eljutottunk oda, hogy most heti 1-2-szer apa altat. Közöttük is erősödött a kapocs és én is kapok egy kis pihenőt. Szóval aki kész, annak csak ajánlani tudom!

A baba is érzékeli, amikor sikerül megoldania egy ilyen nehéz feladatot, mint a szokások megváltoztatása és egyedül elalvás. Erősödni fog az önmagába vetett hite is, egyre reziliensebb és nyitottabb lesz. És véleményem szerint ez az egyik legértékesebb ajándék, amit szülőként a gyermekünknek adhatunk.